2019. július 19., péntek

A fogda vécéje - a nyilvános megszégyenítés egyik szimbóluma


A nyitott vécécsésze ábrázolása az egész rajzon


A vécécsésze kiemelve

Mint arra a korábbiakban kitértünk, a börtönökben a fogdák berendezési tárgyai nagyon eltérnek a börtön általános körletein található berendezési tárgyaktól, és a hétköznapi embereke lakásában lévő tárgyaktól egyaránt.

A középkori festett ikonokon gyakran láthatók azok a szimbólumok, amelyekkel a szent embereket megkínozták. Azt egyik ilyen közismert kép Szent Appolónia portréja, akit egy harapófogval szoktak ábrázolni. Kínzatói erőszakkal kihúzták a fogait, mert pogány bálványokat rombolt le. Szent Lúciát is a nyakába szúrt tőrrel és a kinyomott szemeivel együtt ábrázolják sok ikonon. 

Szinte biztos, hogy itt is ugyanúgy, mint az ikonokon, a szenvedés szimbolizációja miatt, a valóság illusztrálásaként, mintegy felsorolás szerűen szerepel a vécé a képen. Ilyen jellegű börtönrajzokat máshol is lehet látni. A vécé sok szenvedést okoz a raboknak a modern börtönökben. Egyrészt nagyon gyakran található egy légtérben a fekhellyel, az asztallal és az ággyal. Másrészt többes elhelyezésű zárkákban gyakran 4-5, sőt húsz embernek kell egy vécén osztoznia. A börtönök néha leromlott állapota miatt a vécécsészék gyakran rendkívül szennyesek és undort keltenek. A fogdákon sok fogvatartott fordul meg egymás után, ezért a fertőzés veszélye is igen nagy.

A fogdákban a vécé nem lehet elkerített, mert elbújhat a fogvatartott, és kárt tehet magában, ugyanakkor - egyes érvelések alapján - fedhető sem lehet, mert elrejthet oda valamit a fogvatartott. Mindemellett a CPT szerint a fogdákban elhelyezett CCTV kamerák képét pixelizálni kell a személyes szféra sértetlensége miatt.

Dispositif: a szagok, a rossz higiénés körülmények, a fertőzésveszély és a kényszített kitárulkozás (nyilvános vagy megfigyelt székelés és vizelés) olyan gyötrelmet okoz a fogvatartottaknak, ami nem köztudott. Ezzel az eszközzel a hatalom mintegy összemorzsolja a fogvatartott emberi méltóságát. Magam is találkoztam több fogvatartottal, akik arról nyilatkoztak, hogy mennyire szégyenteljes ez a helyzet. Úgy tűnik, hogy a praktikus biztonsági funkciók mellett a börtönökben - többek között - a nem szeparált vécén keresztül megvalósul a nyilvános megszégyenítés diszfunkciója is.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése